Gulyás Gergely: Én semmilyen szoftvert nem vásároltam

2021. július 20. – 19:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az RTL Klub arra az egyszerű kérdésre akart egyenes választ kapni: megvette-e a magyar kormány a megfigyelési botrányban érintett programot, az izraeli NSO cég Pegasus nevű kémprogramját. Erre az egészre a kormány részéről Pintér Sándortól Varga Juditon át Kovács Zoltánig többen is reagáltak már, éppen csak válaszolni nem válaszolt egyikük sem a fenti kérdésre. A tévécsatorna most Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternél próbálkozott, de konkrét válasz helyett viccelődést kapott, illetve annyit, hogy ez a miniszter szerint csak technikai kérdés.

A válaszhoz egyébként a legközelebb talán Varga Judit igazságügyi miniszter nyilatkozata állt, aki úgy fogalmazott: „Egy olyan világban élünk, ahol hihetetlenül sok veszély leselkedik a modern államokra. Ne legyünk nevetségesek, ilyen eszközökre minden országnak szüksége van!” De a konkrét programról nem mondott semmit, ahogy Gulyás sem túl sokat, sőt, tréfával indult az interjú. Az RTL kérdésére, miszerint „vásároltak izraeli kémszoftvert, miniszter úr?”, Gulyás úgy felelt:

„Én semmilyen szoftvert nem vásároltam.”

(Badumtsssccchhh)

A miniszter ezután hozzátette, „az ilyen vásárlásoknak a nyilvánossága is kérdéses, egyet tudunk mondani, hogy magának a titkos információgyűjtésnek világos szabályai vannak, ezek a szabályok évtizedek óta rögzítettek, ezeket kell betartani”, majd megismételte, amit Pintér és Varga is elmondott, hogy minden szabályt betartottak a titkos adatgyűjtéseknél.

A konkrét szoftverre vonatkozó megismételt kérdésre azt mondta, „az, hogy ki milyen eszközt használ a lehallgatásra, ez nem nyilvános információ, és talán nem is kormánydöntés, hanem alacsonyabb szintű döntés születik róla. Ez egy technikai kérdés. Nincs jelentősége annak, hogy mi a technikai eszköz, minden államnak van alkotmányvédelmi tevékenysége, minden államnak van hírszerző tevékenysége.”

A Direkt36 egyik újságírója, akinek a telefonját szintén feltörték ezzel a programmal, a csatornának azt nyilatkozta, hogy az NSO egyik volt alkalmazottja bizalmasan megosztotta az újságírócsapat egyik tagjával, hogy Magyarország megvásárolta ezt a programot, ügyfele volt az NSO-nak, és használta a Pegasust, illetve a Direkt36-nak egy volt titkosszolgálati forrás is megerősítette ugyanezt.

Frissítés: Mindeközben Orbán Balázs fideszes államtitkár a Hír TV vendége volt, a műsorvezető pedig meggondolatlanul feltette azt a kérdést, hogy „az NSO miért mondhatta azt, hogy valószínűleg vett a magyar kormány ilyen szoftvert, mikor Szijjártó Péter állítja, hogy nem?”. Erre Orbán azt válaszolta:

„én nem emlékszem erre, vagy nem olvastam ezt a nyilatkozatot”

– idézi a fideszes politikust a 444.hu.

Mi az a Pegasus-botrány?

Vasárnap robbant ki a Pegasus nevű kémprogram körüli botrány, ekkor jelentek meg a nemzetközi, 17 újság részvételével zajló oknyomozó projekt első cikkei a témában. Magyarországról a Direkt36 vett részt a munkában, az elkészült anyagokat a Telex is publikálja.

Az ügy lényege, hogy az okostelefonok feltörésére alkalmas izraeli kémprogramot – amelyet a gyártó állítása szerint kizárólag állami szerveknek bocsátanak rendelkezésére – számos országban nem csak az eredeti céljának megfelelően (vagyis terroristák, bűnözők leleplezésére) használtak fel, hanem újságírókat, aktivistákat, ügyvédeket, politikusokat figyeltek vagy próbáltak megfigyelni vele. Az oknyomozó csapat Magyarországról 300 telefonszámot talált a célszemélyek listáján, köztük vannak újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek is, némelyikük telefonjának vizsgálata során bebizonyosodott, hogy valóban feltörték a készüléket.

A botrányt kirobbantó magyar anyagot itt olvashatja, de ha erre most nincs ideje, vázlatosan összeszedtük a legfontosabb pontokat egy külön cikkben. A kedd reggeli állapotról itt írtunk összefoglalót.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!