Hivatali vesztegetés elfogadása miatt letartóztatták a Pest Megyei Kormányhivatal négy munkatársát

2021. július 21. – 16:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Előzetes letartóztatásba helyezték a Pest Megyei Kormányhivatal több munkatársát – írta a Népszava szerdán.

Üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.

Eddig négy embert hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben, egyikük vezető beosztásban dolgozik a kormányhivatalnál.

Az ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte valamennyi gyanúsított letartóztatását – erősítette meg a hírt a Telex megkeresésére az ügyészség.

„A Pest Megyei Kormányhivatal számára elfogadhatatlan mindennemű törvénysértés, és a közigazgatásba vetett bizalom érdekében a kormányhivatal mindenben együttműködik a nyomozó hatóságokkal. Az ügyben jelenleg is vizsgálat folyik, annak lezárásáig tájékoztatás nem adható” – válaszolta a kormányhivatal sajtóosztálya a kérdésünkre.

Mint a Népszava megjegyzi, a Pest Megyei Kormányhivatal több nagy állami beruházás engedélyezési eljárásában is részt vesz, miután az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség megszűnésével rájuk bízták a másodfokú környezetvédelmi feladatokat.

A közigazgatási szervezetrendszer átalakításakor a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalát jelölték ki Budapest természetvédelmi hatóságaként. A kormányhivatalt vezető Tarnai Richárd 2017-ben a természetvédelmi feladatok átvételekor külön kiemelte a Liget-projektet és a Paks II. építését is, melyeknél nekik kell lebonyolítaniuk az egyes hatósági eljárásokat.