Kormányinfó: Pegasus-ügy nincs, csak hisztériakeltés, a kormány nem várt ekkora támadást a melegellenessé eltérített pedofiltörvény miatt

2021. július 22. – 11:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gulyás Gergely egyedül tartotta meg a Pegasus-ügy kirobbanása óta egyébként első kormányinfót, ahol a Pegasus-ügy, a koronavírus, a helyreállítási alap és a népszavazás voltak a témák leginkább. De azt is megtudtuk, nem lesz kormánytag a Pride-on, mert Gulyás szerint az érintettségi kör nem fedi egymást. Élő közvetítésünket itt tudja elolvasni.

De még mielőtt összefoglalnánk a kormányinfón elhangzott válaszokat, állításokat, itt tudják megnézni kollégánk hosszabb beszélgetését Gulyás Gergellyel, amelyben érintették a Pegasus-botrány részleteit, a gyereknépszavazást, a melegellenes módosítókkal eltérített pedofiltörvényt, de még az is kollégánk kérdései után derült ki, hogy hogyan gondolkodik Gulyás Gergely a fideszesek és a Pride-on résztvevők érintettségéről, vagy a saját szexuális orientációjának kialakulásáról:

Pegasus-ügy: van ügy, nincs ügy

Az elmúlt napok alapján így állunk: Varga Judit igazságügyi miniszter szerint Völner Pál államtitkár hatásköre, kiket hallgathatnak le, de alapvetően mindenért Pintér a felelős. A belügyminiszter nem jelent ki semmit, de Stummer Jánost kellene szerinte megkérdezni. Palkovics szerint a Pegasus nem kémszoftver, Mager Andrea szerint pedig Gyurcsány. A hétvégén kirobbant lehallgatási botrányról többször kérdeztük a kormánytagokat, a Pegasus kémszoftver botrányával kapcsolatos összes írásunkat és videónkat pedig itt találja.

Amit most Gulyástól megtudtunk az üggyel kapcsolatban:

  • A kormányülésen nem beszéltek a Pegasus-botrányról, mert nem tartják fajsúlyos ügynek. „Egy hisztériáról van szó” – mondta a miniszter.
  • A Telex kérdésére, hogy vett-e a magyar állam vagy annak bármely szerve a Pegasus kémszoftverből, Gulyás azt mondta, „az, hogy milyen eszközöket használ a magyar állam, nem nyilvános adat, de nincs is jelentősége”.
  • Egyébként pedig nemzetközi segítséggel van hisztériakeltés az ügyben. A belügyminiszter személyesen ad majd arról tájékoztatást, hogy csak és kizárólag jogszerű keretek között volt megfigyelés 2010 óta.
  • Gulyás szerint a kormány senkit sem hallgat le politikai állásfoglalása miatt, de azért sem, mert újságíró, csak ha okot ad rá (Ahogy az az ügyről készült cikkekből kiderült, újságírók, kormánypártisággal nem vádolható üzletemberek, ellenzéki politikusok neve is előkerült az ügyben).
  • Gulyás szerint semmi nem indokolja a nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli összehívását.
  • Szerinte ez az ügy arról szól, hogy a kormányt meg lehet vádolni azzal, hogy egy ilyen ingoványos területen visszaélt a hatalmával, eszközeivel.
  • A népszavazás bejelentésének időzítésének nincs köze a napokban kirobbant Pegasus-botrányhoz.
  • Arról a magyar kormány nem fog információt adni, hogy a titkos információgyűjtésnél milyen szoftvert használnak.
  • Gulyás szerint „a miniszterelnök úrnak az a véleménye, hogy az információszerzésnél különös figyelemmel kell betartani a jogszabályokat, és ha ez így történt, akkor nincs miről beszélni”.
  • A miniszter szerint a botrány csak arra alkalmas, hogy az államba és titkosszolgálatba vetett bizalmat aláássa.

Gyereknépszavazás, melegellenessé eltérített, eredetileg pedofilellenesnek szánt törvény

Ahogy azt megírtuk, népszavazást tart a kormány a gyerekekről, amiben a gyerekek nemátalakításáról is lesz kérdés. A parlament június közepén fogadta el a melegellenessé eltérített, eredetileg pedofilellenesnek szánt törvényt. A törvény megtiltja például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás „népszerűsítését” és „bemutatását”, a szexuális felvilágosításból kizárja a civilek egy részét. A törvény melegellenes módosításai ellen többezres tüntetés volt a Kossuth téren, és óriási nemzetközi visszhangot is kiváltott.

Gulyás szerint:

  • Az elmúlt hetek megmutatták, hogy Brüsszel egyértelműen megtámadta Magyarországot, ami a „gyermekvédelmi törvény” miatt történt.
  • A helyreállítási tervet is ezért dobta vissza az Európai Bizottság.
  • A népszavazást még a választások előtt, várhatóan januárban-februárban megtartják majd.
  • Gulyás szerint „abszurd”, hogy összekevernék a pedofíliát a homoszexualitással, kollégánk ugyanakkor szólt a miniszternek, hogy Orbán többször is kijelentette a homoszexuálisokról, hogy „hagyják békén a gyerekeinket”, a heteroszexuálisokról nem mondta ezt.
  • Kollégánk megkérdezte Gulyást, hogy az ő szexuális orientációja aszerint alakult-e ki, hogy mit hallott az iskolában, de Gulyás azt felelte: „az én koromban még nem volt ilyen szexuális felvilágosítás az iskolában”, és nem merült fel ilyen kérdés.
  • Európában tud olyanról, hogy népszerűsítették az iskolákban nemváltoztató műtéteket, Magyarországról nem tud ilyen példákat mondani Gulyás.
  • A kormány nem tart-e attól, hogy a gyerekekről szóló népszavazás majd erőszakos cselekedeteket hozhat magával, mint például az, hogy pár napja be akartak törni egy olyan lakásba, aminek erkélyére szivárványos zászlót tűztek ki.
  • A kormány nem várt ekkora támadást a melegellenessé eltérített pedofiltörvény miatt.
  • A kormány egyelőre nem hozott olyan döntést, hogy a gyerekekről szóló népszavazás eredményét alkotmányba foglalnák.

Koronavírus – jön a negyedik hullám

Gulyás a járványüggyel kapcsolatban arról beszélt, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Intézet újabb 14 esetben igazolta a delta variánst, így eddig összesen 23 főnél mutatták ki ezt a mutációt (és két főnél a brazil variánst). Minden szakértő azt mondja, a delta variáns terjedése sokszorosa a korábbi variánsoknak, ez ellen az oltások nyújtanak védettséget.

Gulyás szerint nyilvánosak lesznek azok az adatok, amik megmutatták: minél nagyobb volt egy kórház, annál nagyobb a túlélési esély a koronavírusnál.

Elmondta, a nagy kampány ellenére mégis van bő kétmillió ember, aki nagykorú, és nem oltatta be magát, nem esett át a betegségen, nem védett, mondta Gulyás. A felvetésre, hogy élnének-e Karácsony ajánlatával, hogy Orbánnal közös képen jelenjenek meg, így népszerűsítve az oltást, Gulyás azt mondta: „olyan megoldásokban gondolkodunk, ami növeli az oltási kedvet.” A miniszter szerint talán a magas átoltottság miatt jöhet később, lehet lassabb, és a csúcsa is lehet alacsonyabban, de nem fogjuk tudni elkerülni a delta variáns terjedése miatt a negyedik hullámot.

Helyreállítási alap – a kormány előfinanszíroz

Ahogy azt megírtuk, a jogállamiság rendszerszintű problémái miatt az Európai Bizottság nem fogadja el azt a helyreállítási tervet, amiben Magyarország 2500 milliárd forintnyi vissza nem térítendő forrásra tart igényt.

Gulyás elmondta:

  • A kormány folyamatosan tárgyal az Európai Bizottsággal, de közben arról is döntés született, hogy a pályázatokat ki fogják írni, azokat elbírálják és kifizetik, a magyar állam megelőlegezi ezt.
  • Szerintük azért nem fogadták el, mert „gyermekvédelmi törvény”.
  • Gulyás szerint az oktatás egyértelműen saját állami hatáskör, nincs olyan érve az Európai Bizottságnak, ami biztos lábakon állna.