Megkezdték a szúnyogok elleni harcot a Dunánál

2021. július 26. – 11:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A múlt héten a Dunán levonuló árhullám után megkezdték a szúnyogok elleni harcot a folyó mentén – közölte a katasztrófavédelem. Az árhullám miatt védekezésre ugyan nem volt szükség, de a víz elárasztotta a töltések és gátak közötti területeket. Ezeken a helyeken nagy tömegben találhatóak meg az árvízi csípőszúnyogok tojásai, és a lárvák fejlődése azonnal megindul.

A héten várható meleg időben akár egy hét alatt kikelhetnek a kifejlett szúnyogok, ezért a Duna felső és középső szakaszán biológiai módszerrel lépnek fel ellenük. Ehhez egy baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak az elárasztott területekre, amelyek helyet adnak a lárváknak.

A járművel megközelíthető helyekre autóra szerelt nagynyomású permetezővel juttatják ki a fehérjetartalmú folyadékot – írta közleményében Mukics Dániel tűzoltó alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Fás árterületeken, ártéri erdőkben repülőről szórnak granulátumot a szúnyogokkal érintett területre. A szer a fák lombozatán áthatolva jut a vízbe. A granulátum hatóanyaga ugyanaz a természetben is előforduló baktérium által termelt fehérje. A készítmény minden más élőlényre ártalmatlan.

Az áradás előtt országszerte voltak nagyobb felhőszakadások, emiatt rengeteg kisebb lárvatenyészőhely keletkezett. Ezeket csak részlegesen lehet kezelni. Mivel a kifejlett szúnyogok több helyen kirepültek, ezért az Ipoly és a Dráva mentén, a Szigetközben, Komárom környékén, a Dunakanyarban, Budapest több kerületében, a Csepel-szigeten, Baja és Mohács környékén földi kémiai szúnyoggyérítésre is szükség van.

Összesen 225 településen és hét budapesti kerületben, 42 ezer hektáron permetezik este és éjszaka a vérszívókat.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!