Elárasztotta a víz Csengcsou metróhálózatát, százan rekedtek a metróban, többen meghaltak

2021. július 21. – 08:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos áradások miatt százak rekedtek kedden a kínai Csengcsou város metrójában, a helyi sajtó legalább tizenkét halottról tud, de az áldozatok pontos számát egyelőre még nem tudni – írja az MTI. Az érintettek az elárasztott metróban haltak meg. A metróhálózatot a heves esőzések következtében kialakuló áradások miatt öntötte el a víz, emberek százai rekedtek a szerelvényekben, illetve az alagutakban. A közösségi médiában közzétett felvételeken látni lehetett, hogy a víz helyenként vállmagasságig ért.


A hatóságok kedden megkezdték a mentést. A csengcsoui egyetemi kórház kb. hatszáz, súlyosan beteg páciensét is evakuálni kellett, mivel megszakadt az áramszolgáltatás az intézményben.

„Ilyen esőzés rendszerint egyszer fordul elő százévenként. A helyzet nagyon komor” – hangsúlyozta a kilencmilliós város válságstábja, amelyet a China Daily angol nyelvű kínai lap idézett.

Csengcsou számos utcáját is elárasztotta a víz, megbénítva a közlekedést. Az áram- és ivóvízszolgáltatás több helyen összeomlott. A kínai nagyváros repülőtere kénytelen volt 270 járatot törölni.

Fotó: EyePress News / AFP

Az esőzéseket az In-Fa nevű tájfun váltotta ki, az ítéletidő éreztette hatását a szomszédos Csöcsiang és Fucsien tartományban is. Honanban már a múlt hét óta jelentős mennyiségű csapadék esett, ami miatt riasztást kellett kiadni a Sárga-folyó és a Haihe-folyó áradása nyomán.
Az utóbbi napokban több mint tízezer embert kellett evakuálni a katasztrófa sújtotta térségből. Értesülések szerint a mezőgazdaság is komoly károkat szenvedett.

Erős viharokat jelentettek Kína déli részén is, ahol a Cempaka névre keresztelt tájfun Kuangtung tartománynál érte el a partokat óránkénti 110 kilométeres széllökésekkel. A Kína északi részén fekvő Belső-Mongólia Autonóm Területen vasárnap beszakadt két gát a súlyos esőzések miatt.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.