Belföld

RSS

A NER rátelepszik a videójátékosokra is
A NER rátelepszik a videójátékosokra is

Pár éve tart, de az utóbbi időben felgyorsult a videójátékos cégek gravitálása a kormányközeli szereplők felé. Az esporttól a magazinokig, a játékboltoktól a rendezvényszervezőkig tart az egészpályás letámadás egy olyan növekvő piacért, ahol előbb-utóbb nagy pénzek fognak forogni.

A Független Egészségügyi Szakszervezet azt írja, a kormány csak 2023-tól kötné engedélyhez a másodállás vállalását az egészségügyben
A Független Egészségügyi Szakszervezet azt írja, a kormány csak 2023-tól kötné engedélyhez a másodállás vállalását az egészségügyben

Az egészségügyi dolgozóknak kedvező engedményeket tett a kormány az új egészségügyi törvénynél, írják posztjukban.

Jenei Zoltánt nevezték ki országos kórház-főigazgatóvá
Jenei Zoltánt nevezték ki országos kórház-főigazgatóvá

Az új szervezet feladata az egészségügyi ellátórendszer működésének követése lesz.

Márki-Zay nyert a Kúrián, elutasították az ellene indított személyiségi jogi pereket

Hódmezővásárhely polgármesterét a város volt jegyzője és egy vállalkozó is beperelte 2018-ban.

Autós üldözés után fogták el a dílert, aki menekülés közben egy nyomozót is elsodort
Autós üldözés után fogták el a dílert, aki menekülés közben egy nyomozót is elsodort

A gárdonyi férfinál hat kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak.

Balázs Fecó súlyos állapotban kórházba került
Balázs Fecó súlyos állapotban kórházba került

A hírt a család engedélyével megosztó Várkonyi Attila a Facebookon azt írta, hogy a zenész koronavírusos.

Kamupártos választási csalókat ítéltek el, akik 2018-ban hamis ajánlóíveket adtak le
Kamupártos választási csalókat ítéltek el, akik 2018-ban hamis ajánlóíveket adtak le

A Szekszárdi Törvényszék négy ügyben ítélte bűnösnek a vádlottakat.

A Médiatanács megbüntette a Mária rádiót

És a Film4-et is egy délelőtti B-kategóriás thriller miatt. Kiderült, hogy a fiatalok több mint 40 százaléka már neten rádiózik.

Marty McFly-nak képzelte magát egy gördeszkás a Szabadság hídon, esés lett a vége
Marty McFly-nak képzelte magát egy gördeszkás a Szabadság hídon, esés lett a vége

A szerencsén múlt, hogy nem lett nagyobb baj a veszélyes mutatványból.

A járvány után is marad az online nyelvvizsgázás
A járvány után is marad az online nyelvvizsgázás

Öt vizsgaközpont kapta meg a minisztériumtól az akkreditációt a kontaktmentes nyelvvizsgáztatáshoz.

Álhírekből és trollokból képezné ki a gyerekeket egy tananyagcsomag

Az Idea Alapítvány csomagja 13-15 éves diákokat nevelne kritikai gondolkodásra, valós és hamis információk megkülönböztetésére.

Megnehezíti az elvált szülők életét az este 8 órakor kezdődő kijárási tilalom
Megnehezíti az elvált szülők életét az este 8 órakor kezdődő kijárási tilalom

A tavasszal elrendeltekhez képest most kimaradt a rendelkezésből, hogy alapos indoknak számít a lakóhely elhagyására a szülői jogok és kötelezettségek gyakorlása.

Időalapú jegyet vezetnek be a debreceni közlekedésben
Időalapú jegyet vezetnek be a debreceni közlekedésben

Applikációval lehet megvásárolni januártól az egy órán át felhasználható jegyet Debrecenben.

Nem biztos, hogy az új HÉV-ek zöldek maradnak
Nem biztos, hogy az új HÉV-ek zöldek maradnak

Két nagy európai vasútgyártó cég versenyez a több mint 200 milliárdos szerződésért, megnéztük, melyik típus jöhet szóba. Úgy tudjuk, a pályázóknak kék és a hagyományos zöld színre is kell színtervet készíteniük.

Egy évet kapott az olasz vadász, aki véletlenül agyonlőtte majdnem 100 méterre álló társát

Jogerős ítélet született a 2017-es bakonyi vadászbalesetben.

MOK: Szégyenteljes a mai napon nyilvánosságra került gyakorlat
MOK: Szégyenteljes a mai napon nyilvánosságra került gyakorlat

Az orvosi kamara a Telex egyik cikkére reagálva hangsúlyozta: az orvosok elsöprő többsége ragaszkodik ahhoz, hogy a kormány a szülészet-nőgyógyászat terén se nyisson lehetőséget a korrupcióra.

Pert nyert a 24.hu Simonka Györggyel szemben
Pert nyert a 24.hu Simonka Györggyel szemben

A lap arról írt, hogy Simonkáék cégében egymilliárd forint veszett oda.

Egy kutyát csak egy ember sétáltathat este 8 után
Egy kutyát csak egy ember sétáltathat este 8 után

Ezt Kiss Róbert tisztázta az operatív törzs szerdai tájékoztatóján.

Jogerősen három év börtönbüntetésre ítélték az uzsorázással, csalással és zsarolással vádolt polgármestert
Jogerősen három év börtönbüntetésre ítélték az uzsorázással, csalással és zsarolással vádolt polgármestert

Másodfokon hat hónappal enyhítették Beri Róbert büntetését, ugyanakkor vagyonelkobzást rendelt el a bíróság. Időközi jön Nyírpilisen, de a következő választásra már szabadul a polgármester.

Bevetették a készenléti rendőröket az erdei terepmotorosok ellen
Bevetették a készenléti rendőröket az erdei terepmotorosok ellen

A hétvégén a Börzsöny védett területén motoroztak, egy részük támadólag lépett fel, mások elmenekültek.

2026-ra ígérik a dél-budai szuperkórház befejezését

Már dolgoznak a markolók a területen, régészeti leletek reményében.

Házi felvonót is építtetett Győr pénzéből a házába egy 54 éves nő, hűtlen kezeléssel vádolják

Ez egy kisebb tétel volt, összesen kb. 22 millió forint kárt okozhatott a városnak.

Benyugtatózta a hároméves lányát, hogy felvetesse a kórházba

A járványügyi helyzet miatt nem akarták benntartani a gyereket, az anya ekkor folyamodott a nyugtatókhoz. Életveszélyt okozó testi sértés miatt emeltek vádat ellene.

325 ezer forintra büntették az M0-son büntetőfékező audist
325 ezer forintra büntették az M0-son büntetőfékező audist

A sofőr sajnálta a történteket, de azt mondta, a másik autós provokálta.

Lehet, hogy a melegek ellehetetlenítése a cél, de nem csak ők járnának rosszul az örökbefogadási szigorítással
Lehet, hogy a melegek ellehetetlenítése a cél, de nem csak ők járnának rosszul az örökbefogadási szigorítással

Szakértők és érintettek szerint is minden jel arra mutat, hogy a meleg párok elleni javaslatról van szó, de a törvény általánosságban is embertelen, mert több gyerek vár örökbefogadásra, mint ahányat házaspárok fel fognak nevelni.

Húszmillió forint örökségvédelmi bírságot kell fizetnie az üzemeltetőnek a Széchenyiből elbontott műemlék öltözők miatt
Húszmillió forint örökségvédelmi bírságot kell fizetnie az üzemeltetőnek a Széchenyiből elbontott műemlék öltözők miatt

A Fővárosi Kormányhivatal döntése szerint a fürdő üzemeltetőjének nem volt engedélye a kabinok bontására.

99 beteg meghalt, közel 7500 ember van kórházban
99 beteg meghalt, közel 7500 ember van kórházban

Lélegeztetőgépen 581 beteget kezelnek. Az aktív fertőzöttek száma 118,7 ezer.

Meghosszabbították a kijárási tilalomról szóló rendelet hatályosságát, de ez magát az intézkedést egyelőre nem érinti

A koronavírus-törvény 90 napjához kötik, de valószínűleg jogtechnikai összefésülésről lehet szó, a tilalom valódi meghosszabbításáról külön döntés kellhet majd.

Leváltotta helyetteseit a gödi polgármester

A döntést azzal indokolta, hogy a két alpolgármester már rég elvesztette a bizalmát.

Létrehozták az Országos Kórházi Főigazgatóságot

Vezetőjét az egészségügyért felelős miniszter nevezi ki.