Fábián Tamás

RSS

Az önbizalom-hiányos kiscsapat egészpályás letámadása

Brazilos cselek, erőfoci és fanatikus szurkolótábor – Orbán Viktor és a Fidesz politikáját a futballon keresztül is megérthetjük. Kritika Rényi Pál Dániel Győzelmi kényszer című könyvéről.

Június végéig lehet véleményezni a közös ellenzéki kormányprogram tervezetét

A végleges verziót minden párt minden jelöltjének képviselnie kell majd az előválasztáson.

Jakab: Hadházy megmutatta a borsodi időközin, mennyire lehet rá számítani

A Jobbik elnöke szerint Hadházy még nem tudta legyőzni a Fideszt, és a borsodi időközin azt is megmutatta, mennyire lehet rá számítani.

Tudatosan hangolják Orbán híveit a pápa ellen

Magyar politikai körökből indult dezinformációs játszma zajlott az elmúlt napokban Ferenc pápa tervezett budapesti látogatása körül. A manőver mögött Rogánék és a Fidesz belpolitikai érdekei sejlenek fel.

Ismét a migráció kerül Orbán politikájának középpontjába

A kormányfő bejelentette, a következő két évben legális migrációt sem szeretne.

A Fidesz nem áll le a Fudan előkészítésével, sőt

Ingyen átadnák a beruházásnak a fejlesztési terület legértékesebb, Duna-parti telkeit.

Kásler Miklós készíti elő az új pécsi futballstadiont

Új feladatot kapott az emberi erőforrások minisztere.

Macron francia katonákat von ki Afrikából

A kivonulás részleteit június végén jelenti be az Elysée-palota.

Az USA megakadályozná, hogy Irán fegyvert szállíthasson Venezuelának

Eközben két iráni hadihajó halad vélhetően a dél-amerikai ország felé.

A Fudan és a Fidesz ellen tiltakoznak Budapesten

Hónapok óta először több ezer ember gyűlhet össze Budapesten, hogy a Fudan egyetem, valamint a kormány politikája ellen titlakozzon. A Hősök teréről vonulnak a parlamenthez, ahol beszédet mond Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely is. Percről percre tudósítjuk az eseményeket.

A Jobbik Hiller Istvánt támogatja az előválasztáson

A szocialista politikus 2018-ban úgy is simán nyert a választókerületében, hogy a jobbikos jelölt 12 százalékot szerzett.

Orbán: Az új parancsnok feladata, hogy fiatalok tízezreit nyerje meg katonának

A kormányfő a 2010 előtti hibákról is beszélt a parlamentben tartott honvédségi ünnepségen.

Az állami hírügynökség nem írta le, milyen tüntetés miatt lesz jelentős forgalomkorlátozás Budapesten

Segítünk: a Fudan Egyetem ellen szervezett demonstrációról van szó.

24 ember meghalt, 70-en vannak lélegeztetőgépen

Rekordszámú, több mint 150 ezer ember kapta meg a második oltást az elmúlt 24 órában amiatt, hogy öt hete volt a „Pfizer-nap”.

A fürdőszoba mélyéről került elő egy többszörösen körözött férfi Budapesten

H. László felesége azt mondta a rendőröknek, hogy a férje Németországban tartózkodik.

Brazíliában is jóváhagyták a Szputnyik V alkalmazását

Az ország egészségügyi felügyelete április végén még egyhangúlag elutasította az orosz vakcinát.

Putyin: Az USA biztos léptekkel halad a Szovjetunió útján

Az orosz elnök elmondta, hogy szerinte mi baja az Egyesült Államoknak.

A magyar digitális védettségi igazolvány alkalmas lesz az uniós zöldkártya kiváltására

Mert tartalmazni fogja az oltás típusát és mindkét oltás dátumát, így megfelel majd az uniós szabályozásoknak. Idén többletszabadságot adnának az egészségügyi dolgozóknak. Visszaéléseket láttak, azért kerülnek állami kézbe a meddőségi beavatkozások. Nincs eljárás a Thaiföldről hazarendelt nagykövet ellen. Orbán ősszel mehet Kínába, mondta Gulyás Gergely. Percről percre követtük a csütörtöki kormányinfót.

A kormánytagok szerint vicc és provokáció a Fudan körüli utcaátnevezés

Dalai láma út, Szabad Hongkong út, Ujgur Mártírok útja – a Fudan környékének új utcanevei nem arattak osztatlan sikert a kormány tagjainak körében. Sőt: Kovács Zoltán szerint az ellenzék elvesztette a józan ítélőképességét.

Mielőtt Londonba utazik, Orbán beszél az állami rádióban

Ezen a héten nem volt kormányinfó, londoni utazása előtt viszont Orbán Viktor megtartja szokásos interjúját a Kossuth Rádióban.

Karikó Katalin megkapta a legrangosabb magyar egészségügyi díjat

Kásler szerint Karikó a rengeteg nehézség ellenére rendületlenül gyakorolta hivatását.

Miniszterelnökség: Karácsony munkatársai egy sms hosszúságával próbáltak sokmilliárdos tételeket alátámasztani

A főpolgármester nyilvánosságra hozta az iratokat, azon lamentálva, vajon a kormánytagok milyen hosszú SMS-eket szoktak egymásnak küldözgetni.

Hvg: Az önkormányzati választások előtt már kézről kézre járhattak a Borkai-felvételek

A lap végigvette az adriai partin készült anyagok útját.

Karácsony: Üzentek, mondjam meg, mit kérek azért, hogy ne induljak

„Nem vagyok hülye, pontosan tudtam, hogy milyen szarcunami jön” – mondta Karácsony Gergely az őt ért vádakról. Ám szerinte főpolgármesterként sincs más választása, mint hogy beleálljon a jelöltségbe, „mert annak a városnak, amelyet rám bíztak a választók, éppen most tekerik ki a nyakát”. Nem tagadja, hogy fejlesztenie kell az angoltudását, de a diplomáját érintő támadásokon csak röhög. Miniszterelnök-jelölti interjú a főpolgármesterrel.

A romló biztonsági kilátások miatt Ausztrália bezárja nagykövetségét Kabulban

A NATO erői szeptember 11-re fejeznék be a csapatok kivonását.

Elégedetlenek a belügyi dolgozók

Közel háromnegyedük gondolkodik pályaelhagyáson, és szinte minden dolgozó szeretné, ha visszaállítanák a korkedvezményes nyugdíjat.

GKI: Az üzleti vállalkozások a válság előtt voltak utoljára ennyire optimisták

A gazdaságkutató szerint a lakosság is egyre pozitívabban látja a saját pénzügyi helyzetét.

Az EU kitiltja a légteréből és a repülőtereiről a belarusz légitársaságok gépeit

A tagállami vezetők abban is megállapodtak, hogy szankciókat vetnek ki a Lukasenko rezsimet finanszírozó entitások ellen is.

Karácsony: A gyerekkori diszlexiám nehézséget és előnyt is okozott felnőttként

A főpolgármester szerint a nyelvoktatás minősége súlyos probléma Magyarországon, egy nyírtassi diák pedig kisebb eséllyel kap speciális segítséget, mint egy budapesti.