Mizsur András

RSS

Rendbontás miatt nyomoz a rendőrség a magyar–angolon balhézó szurkolók ellen

A nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el a rendőrség, hogy hány szurkoló ellen indult eljárás.

A sziget, amiért négy ország versengett, pedig csak néhány hónapig létezett

1831 júliusában egy apró vulkanikus sziget emelkedett ki a tengerből Szicília közelében. Stratégiai elhelyezkedése miatt a Szicíliai Királyság mellett a britek, a franciák és a spanyolok is maguknak akarták, de mire megoldódott volna a diplomáciai vita, a sziget el is tűnt a habokban.

Hivatásos vadászok termeszthették a 300 tő kannabiszt Devecsernél

Mesterséges ültetvényt talált a rendőrség, a két férfi elfogásához a TEK is kivonult.

70 méter magasban sétált át a Szajna felett egy kötéltáncos Párizsban

Az Eiffel-toronytól indult Nathan Paulin, egyszer még le is feküdt a kötélre.

Két nappal meghosszabbítják az előválasztást az informatikai rendszer összeomlása miatt

Szeptember 28-ig lehet majd a szavazni az első fordulóban. Még vizsgálják, mi okozta a rendszer összeomlását, Kínából jöhetett a támadás.

Gyermekpornográfiával gyanúsítanak egy 74 éves balassagyarmati háziorvost

Számítógépén és mobiltelefonján találtak gyerekeket ábrázoló felvételeket, ezek egy részét maga az idős férfi készíthette.

Ronaldo megállíthatatlan a MU-ban: három meccsen már négy gólja van

A portugál világklasszis ezúttal a West Ham elleni bajnokin talált be. 2-1-re nyert a MU, a hosszabbításban tizenegyest fogott de Gea.

Vizsgálóbizottság alakult az osztrák légteret megsértő magyar felségjelű katonai gép miatt

Az osztrák védelmi minisztérium szerint a pilóta repülés közben kinyitotta a C–17-es gép leszállítást segítő szárnyait és a gép farát is.

Leszedette a helyi könyvtár polcáról a Meseország mindenkiét a nagymarosi polgármester, miután valaki feljelentést tett

Heinczinger Balázs szerint törvény tiltja, hogy kitegyenek LMBTQ-tematikájú könyveket, a könyvtáros nem tud ilyesmiről. A kiadó szomorúnak nevezte a történteket.

Ellenfelei szerint illegális gyorsulóversenyen kampányolt, a kaposvári képviselőjelölt lejáratásról beszélt

Horváth Ákos hazugságnak nevezte, hogy ellenfelei szerint azt ígérte, legálissá teszik a gyorsulási versenyeket.

Nem az LMBTQ-közösségnek, csak az újbudai alpolgármesternek akart üzenni a szivárványos plakátnak beintő fideszes képviselő

Junghausz Rajmund azon akadt ki, hogy szerinte Barabás Richárd a testület jóváhagyása nélkül hoz döntéseket. Bejegyzésében uszító, balliberális eseménynek nevezte az ARC kiállítást.

Egy holokauszttagadásért elítélt exjobbikos kampányol a gyurcsányozó petíció mellett a debreceni Fidesz videójában

Ágoston Tibor egy 2014-es jobbikos rendezvényen hollókamuként és hollókasztként hivatkozott a holokausztra, a bíróság jogerősen elítélte.

Egy hat éve halott turista maradványait is megtalálták, miközben az eltűnt magyar után kutattak a Grand Canyonban

Bérczi-Tomcsányi Gábor július végén tűnt el, augusztus 25-én találták meg a holttestét, ekkor fedezték fel Scott Walsh maradványait is.

Feltartott középső ujjal fotózta magát az ARC kiállítás szivárványos plakátja előtt az újbudai fideszes képviselő

Junghausz Rajmund szerint a kiállítás mára „gusztustalan provokációvá” vált, és szégyen, hogy a kerület vezetése támogatja ezt az „uszító, balliberális” eseményt.

Megerősítik az uniós járványvédelmi központot, hogy hatékonyabban reagáljon egy mostanihoz hasonló pandémiára

Az Európai Parlament által elfogadott javaslat szerint fontos lenne, hogy az uniós tagállamok nemzeti készültségi és reagálási terveket dolgozzanak ki.

Törlesztési moratórium: 13 százalék körül alakul a hitelkártyák és a folyószámlahitelek kamata

Csaknem 400 ezer szerződést, mintegy 95 milliárd forintnyi volument érint a törlesztési moratórium szabályainak szerdai módosítása.

A dugóhelyzet miatt átmenetileg megszüntetné a körúti bringasávokat Fürjes

A villamosbarát lámpaprogram és a Blahánál lévő problémás jelzőlámpa átprogramozását is javasolja az államtitkár.

Feltámasztanák a gyapjas mamutot, hogy megmentsék a tundrát

Mamut-elefánt hibrideket akar létrehozni egy genetikával foglalkozó cég, 15 millió dollárt szereztek erre.

Az azonos neműek házasságát minden uniós tagállamnak el kell ismernie az EP állásfoglalása szerint

Az állásfoglalást kedden fogadta el az EP, a Fidesz és a KDNP képviselői ellene szavaztak.

Átneveznék Új-Zélandot a maori őslakosok, Aotearoa lenne az új hivatalos neve

Ami a maorik nyelvén azt jelenti, hogy „a hosszú fehér felhő földje”. Azt is szeretnék elérni, hogy 2026-ra a települések is visszakapják maori elnevezésüket.

Mióta a tálibok uralják Afganisztánt, több mint 150 helyi médiaorgánum szűnt meg

Az afganisztáni szabad médiát támogató szervezetek szerint jelentősek a gazdasági problémák az országban.

Egyre drágább a jogsi megszerzése, tavaly óta 10 százalékkal nőtt a tanfolyamok ára

A KSH adatai szerint tavaly augusztusban 212 ezer forint volt egy átlagos személygépjármű-vezetői tanfolyam ára, míg 2017-ben 166 ezer.

200 millió ember hagyhatja el lakhelyét a klímaváltozás miatt 2050-ig

Csak a szubszaharai térségben 86 millió embert érinthet a folyamat.

160 százalékkal drágult a faanyagok ára Magyarországon egy felmérés szerint

Az ÉVOSZ friss felmérése szerint a hőszigetelő anyagok és az elektromos vezetékek ára is nagyot nőtt 2020 végéhez képest.

Az ellenzék nyerte a választásokat Norvégiában, balközép kormány alakulhat

Nyolc év után váltották le az Erna Solberg vezette jobboldali, konzervatív kormányt. A Munkáspárt a Centrum Párttal és a Szocialista Baloldallal léphet koalícióra.

Verstappen és Hamilton kiütötte egymást, Ricciardo nyerte a kaotikus Olasz Nagydíjat

Kilenc év után nyert újra a McLaren az F1-ben, rögtön kettős győzelemmel tértek vissza a csúcsra, Norris lett a 2. Az utolsó helyről rajtoló Bottas 3. helyre hozta be a Mercedest, Hamilton és Verstappen nullázott Monzában.

Verstappen a monzai sprintfutam nagy nyertese, hiába győzött Bottas

A sprintfutam döntött a vasárnapi verseny rajtsorrendjéről is, és mivel Bottas autójában motort cseréltek, ezért a Red Bull holland pilótája indulhat az első helyről holnap. Hamiltont a két McLaren is megelőzte, így csak a 4. helyről rajtol majd.

Jövő hét közepéig biztosan marad a nyarat idéző meleg

Az előrejelzések szerint 25-30 fokos csúcshőmérséklet lesz a jellemző, a hajnalok viszont hűvösek lesznek.

Öt helyen lép vissza egymás javára az MSZP-Párbeszéd és a Momentum

Jövő héten már indul az előválasztás, a pártok olyan jelölteket vonnak vissza, akik már összegyűjtötték az ajánlásokat.

Bilincsben vitték el a budapesti kórház két főorvosát, hálapénz elfogadása miatt nyomoznak ellenük

200 gyanús borítékot találtak rendelőjükben a rendőrök, az asszisztens is kaphatott a pénzből.