Molnár Réka

RSS

Mégsem indul Navalnij ügyvédje a parlamenti választásokon

Szobol azzal érvelt, hogy az ellenük hozott határozat után nem tudja garantálni emberei biztonságát.

A klímaváltozás miatt polipok és lepényhalak jelentek meg Dánia partjain

A hidegvérű állatok a tenger felmelegedése miatt északra kezdenek vonulni.

Az ügyészség elé került Gődény György ügye

Gődény ellen rémhírterjesztés miatt emelhetnek vádat.

Merkely: Két oltás után hátra kell dőlni, nem antitestet vizsgálni

Szerinte amúgy sincs egyértelmű összefüggés az antitestszint és a védettség között.

Izraelben már zárt térben sem kell maszkot hordani

Az ország világszinten jól áll az oltási arányokat nézve, június eleje óta már a 12-15 éves korosztályt is oltják.

Kibővítették az elektromos autókra szánt állami támogatás keretét, de máris elfogyott az is

A teljes keret 3 milliárd forint, keddtől tovább lehet pályázni az elektromos autókra.

Esperes lett a zsadányi lelkészből, akinek egyházközségében egy feljelentés szerint „Isten dicsőségére” hivatkozva forgathattak át pénzeket

„Adomány Isten dicséretére” – a feljelentés szerint ezzel a címszóval könyvelték el azokat a pluszpénzeket, amiket a zsadányi szociális intézményekből nyertek ki.

Pride-témával jelentkezik a Facebook Messenger

Emellett vannak már Halálos iramban, illetve óceán témájú Messenger-színek is.

India járványnak nyilvánította a koronavírus alatt az országban tomboló feketegombát

A normális esetben ritka fertőzés terjedésének egyik oka a koszos oxigénpalackok és lélegeztetőgépek használata.

Közel 40 embernek adott el kamu Eb-jegyeket egy férfi

A rendőrség nyomoz az ügyben.

Megkezdték a Tihanyban felfestett hattyú eltávolítását

Hétfő délutánra nem látszott már semmi a hattyú fejéből.

Putyin: Nem lehet garantálni, hogy Navalnij élve kikerül a börtönből

Interjúban beszélt a Navalnij-ügyről Putyin. Azzal érvelt, hogy az ilyen döntéseket Oroszországban „nem az elnök hozza”.

A tavaly nyárihoz közelít a koronavírus koncentrációjának mértéke a szennyvízben

Stagnál az alacsony koncentráció, egyre kedvezőbbek a szennyvízi adatok.

Több mint 76 ezer ember tajszáma vált érvénytelenné három hónap alatt a kormány törvénymódosítása miatt

Március 11. és május 31. között, a harmadik hullám alatt több mint 76 ezren nem voltak jogosultak egészségügyi ellátásra.

Többen jelezték, hogy nem engedik át őket az ukrán határon, mert orosz vakcinával vannak beoltva

Magyarország a megállapodás betartására kérte Ukrajnát.

Kiültették a belarusz hatóságok Raman Prataszevicset is az eltérített Ryanair-gépről szóló sajtótájékoztatóra

A belarusz hatóságok által letartóztatott újságíró meglepő fordulatot jelentett a belarusz hatóságok sajtótájékoztatóján.

Biden a NATO-csúcstalálkozón: A szövetségeseknek fel kell ismerniük az Oroszország és Kína jelentette veszélyeket

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke emellett arról is beszélt, hogy Európának tudnia kell, számíthat Amerikára.

Orbán: Visszatesszük a magyar hadsereget a térképre

A miniszterelnök a NATO-csúcson beszélt arról, hogy hadsereg nélkül nincs biztonság a világnak ezen a részén.

Az Európai Bizottság egyeztetést indított a magyar kormánnyal a Fertő tavi gigaprojekt miatt

Az egyeztetés célja egyben az uniós kötelezettségszegési eljárások elkerülése is.

A hongkongi demokrácia eltiprása miatt kritizálták a G7-es vezetők Kínát, Kína szerint az egész csak rágalom

Kína a tények elferdítésével, rágalmazással és a belügyeibe való beavatkozással vádolja a G7-országokat, amiért azok zárónyilatkozatukban kritizálták.

RTL: A pedofiltörvény melegellenes módosításai szerint 18 éven aluliak nem nézhetnék a Harry Pottert, de még a Szomszédokat sem

A csatorna tiltakozik a megbélyegzés ellen, mint írják, a módosítók értelmében a horrorfilmekkel kerülnének egy idősávba az olyan klasszikusok, mint a Bridget Jones vagy a Jóbarátok.

Balatoni civilek kezdeményezik a minisztériumoknál, hogy a Balaton területei ne kerülhessenek magánkézbe

Illetve az iszaposodás miatt a Balaton kotrásának elkezdését is szorgalmazzák.

Végeztek az al-Kaida egyik vezetőjével Maliban

A terrorista felelős volt többek között két, 2013-ban elrabolt és megölt újságíró haláláért.

60 millió J&J-vakcina megy a levesbe a gyár dolgozóinak figyelmetlensége miatt Amerikában

Ezzel együtt pedig az EU is kételkedik, hogy a Johnson&Johnson a történtek után időben tudja leszállítani az ígért oltásmennyiséget.

A Karinthy-gyűrűs Kőhalmi Zoltán arra kérte a közmédiát, mondják el, mégis hogyan viselkedjen egy Karinthy-gyűrűs

„Szívesen vennék egy általános iránymutatást, ha esetleg váratlan helyzetbe kerülnék, és önálló gondolatokat kellene megfogalmaznom” – írta.

A csobánkai mészkőtorony megmentését kéri születésnapjára a község polgármestere

Az erodálódás miatt életveszélyessé vált a falu sziklája, szeretnék megmenteni.

Újabb, meglehetősen ritka mellékhatást igazoltak az AstraZeneca-vakcináknál

A neve kapilláris szivárgási szindróma, de lényegében csak olyanoknál jelentkezik az oltás után, akiknél már azt megelőzően is előjött a tünetegyüttes.

Eddig nem ismert temetkezési helyszínre bukkanhattak Auschwitz közelében

A Soła folyó vízállása a szokásosnál alacsonyabb volt a napokban, így kerülhettek elő a csontok a helyszínen.